A főnök azt mondja, minden rendben lesz ma este, és mi hiszünk neki. Ezer ránc és tízmillió galambősz hajszál állít emléket Brückner kapitány oldalvonal mellett eltöltött 120 évének, ha pedig ő azt mondja, hogy legyőzhetők a portugálok, akkor nincs más dolgunk, mint hinni neki, és a trikolórt magasra emelve a zselésfejű labdabohócok halszagú pofájába bömbölni, hogy nem lesz elég márványkeményre belőni a tollat, és esdeklő bociszemekkel nézni a bíróra, hogy ugyan essen már meg a szíve szegény olajos bőrű sporttársain.

Nem lesz kegyelem, innen üzenjük a portugáloknak, hogy teljesen feleslegesen küldték a szállodánkba a tolvajt, ezzel nemhogy kizökkentettek minket, de még elszántabban fenjük a stoplijainkat az esti csatára. Az eltökéltséget tovább szítja, hogy a mester szerint ügyesek, képzettek a portugál játékosok, de a játékukat egy bölcsődés is kiismeri, a cseh válogatottban pedig megvan mind a potenciál, mind a megfelelő játékosok ahhoz, hogy kifogják ellenfelük vitorlájából a szelet – helyette egy igazi, káposztás knédlivel megtámogatott púz érkezik majd.

Ahogy vártuk, Matějovský kezd majd Jarolím helyén, viszont Kováč nem ragadt a kezdőben, helyette az első meccsen felejthetően teljesítő Sionko kap bizalmat. A védelem rendben van, mindenki tudja a dolgát, ráadásul a légtérben a madárcsontú halzabálóknak semmiféle keresnivalójuk nem lesz, beadásból akkor sem kapunk gólt, ha addig játszunk, míg a portugál gazdasági fölényt behozza Csehország.

Nem félünk, mert nincs kitől. Ezek most fogták, és elhitték magukról, hogy a satnya tevezsokék elleni győzelemtől ők lettek az Eb esélyesei, és már most arra készülnek, hogy az ellenünk elért győzelem után kit hogyan fognak pihentetni a svájciak elleni csoportzárón. Rossz hírünk van: korpásat ettünk és teleszarjuk a palacsintájukat!